x
személyes adatok
adatvédelmi megállapodás
Küld

Modern POS rendszer jelentése és jelentősége

Közzétéve 10 December 2020

A POS (Point of Sale) tükör fordításban egy értékesítési pontot jelent. Szakmai nyelvben általában így is alkalmazzuk, viszont  a szemléltetés kedvéért röviden térjünk ki a POS elődjére, hogy lássuk a POS rendszer szükségességének fő okát. Az első POS egy füzet volt, ahol a vendéglátós feljegyezte az eladott terméket, az árát és időpontját, illetve esetleges további kiegészítő megjegyzéseket fűzött hozzá. Azaz a megvalósult üzletet adminisztrálta, így adatokat nyert vállalkozását illetően. Ebből az adatból már lehetett következtetéseket is levonni, hogy melyik termék mikor és mekkora ütemben fogy, azaz hogyan is készüljünk a következő napokra. Tehát, ezek az adatok az üzleti tevékenység tervezhetőségét segítették elő, kilátásba helyezve a tudatos növekedés lehetőségét. Azok az idők elmúltak, sok minden változott. Nem kevés kötelezettséggel és feltétellel bővült a vendéglátóipar, ezért idő kérdése volt, hogy megjelenjen az igény egy POS rendszer iránt. Nézzük meg, mitől modern egy POS rendszer.

A hagyományos POS rendszer alapvetően egy olyan értékesítési pont, amely egy kasszából, egy nyomtatóból, illetve az adatok bevitelére szolgáló eszközből áll. Ez egy meglehetősen zárt rendszer, amelynek szükségszerű volt alkalmazkodni a XX. század végén elindult technológiai fejlődéshez. A vendéglátóipar és az informatika fejlődése ösztönözte a fejlesztőket (pl.: MICROS), hogy a hagyományos éttermi POS rendszert fejlesszék, digitalizálják, és nyitott rendszerré alakítsák.

Napjaink POS rendszere egy számítógépek által vezérelt és összekapcsolt eszközökből álló hálózat. Egy olyan számítógépes szoftver, amely nem csak nyomon követi a kassza tartalmát, de többek között az árukészlet alakulásáról, a forgalomról, valamint a vásárlói szokásokról is részletes adatokat képes tárolni, kezelni, és szolgáltatni.

A hagyományos és a modern POS közötti különbség olyan mintha összehasonlítanánk egy vonalas telefont az okostelefonnal. Mindkettő ugyanazt a célt szolgálja, de, be kell látni, egyikük többet tud a másiknál.

EPOS felhőalapú rendszer

A digitalizáció során az iparág szembesült az adat tárolás problémájával. Gondolok itt arra, hogy amennyiben egy eszköz elromlik, a rajta tárolt adat is kárba mehet. Ezért az eszköz csere és amortizáció sok fejfájást okoz. Az informatika nagy ütemű fejlődése a POS rendszerek adattárolását is kedvezően érintette, ennek köszönhetően immár egyre több étterem felhőalapú EPOS (Electronic Point of Sale) rendszert használ.

Az EPOS rendszer könnyen elérhető és távolról is használható felhőben tárolja az adatot. Ilyen módon egy tabletre, vagy korlátozott funkciókkal, de akár mobil telefonra is telepíthetjük rendszerünket. Az eszköz és a tárhely egymástól függetlenné vált, az adat így már nem vész el, csak átalakul.

Az éttermi EPOS a SaaS (Software as a Service) megoldásnak köszönhetően rugalmasabb. Ezt szoftver szolgáltatásként lehet fordítani, ahol a szoftver nem az egyes felhasználók számítógépére van telepítve, hanem egy központi szerver gépen érhető el és az interneten keresztül akár egy böngésző segítségével is használható.

Mitől jó egy EPOS rendszer?

Egy étterem életében a POS rendszer kiválasztása nem egyszerű döntés. Adunk néhány tanácsot mire ügyeljünk fokozottan.

Fontos, hogy a rendszer integrálhatósága a lehető legszélesebb körű legyen.

Ezt azért emelném ki, mert egy rugalmasan integrálható rendszer az étterem tulajdonosnak lehetőséget ad a kiegészítő szolgáltatások felhasználására, mint például az értékesítési csatornák és fizetési eszközök beintegrálását (pl.: SZÉP kártya, Netpincér) a meglévő rendszerbe.

Természetesen szem előtt kell tartani az alapfunkciókat, mint a konyhai kijelző rendszer, a készletgazdálkodás, a foglalás kezelés és a házhozszállítás. Egy jól integrálható rendszer ezeken felül az e-kereskedelmet is gördülékenyen tudja kezelni, azaz az online beérkező rendelések automatizált módon a konyhába jutnak, a készlet frissül, a rendelésről pedig a vendég visszajelzést kap. Hovatovább, egy jó POS rendszer összeköttetésben van az étterem mobil alkalmazásával, hogy a vendégek gondtalanul tudjanak fizetni és házhoz rendelést intézni.

Közhelynek számít, ám igaz, hogy egy rugalmas és fejleszthető rendszer használója lépést tud tartani, és akár előnyre is szert tehet a versenytársakkal szemben, akármilyen újdonságok és igények is jelennek meg a piacon.

KIOSK

A vendéglátóipar egyik újdonsága az önkiszolgáló KIOSK. Ez az új technológia friss szemszögből közelíti meg a rendelés felvételt. Képzeljük el, hogy az étterem pincére, a maga megjelenésével, megtestesül egy önkiszolgáló KIOSK formájában, amely szükség esetén éjjel-nappal fel tud venni rendeléseket. Ezt az új készüléket ki lehet helyezni forgalmas közterületeken, irodákban, és természetesen az étterem területén is!